Búcsú

Viszonylag napsütéses napra ébredtünk csütörtök reggel. Mivel 10:30-ra volt időpontunk így kényelmesen elkészültem, hajat mostam és felöltöztem. A rendelés csúszott legalább fél órát. Addig volt időnk eldönteni szeretnénk-e tudni a Baba nemét vagy sem. Először nem szerettük volna, de aztán a Párom beadta a derekát, ha Én szeretném, és látja a doki hát egye-fene mondja meg.
Sorra kerültünk, a doki rendes volt, hellyel kínált, kérdezte van-e panasz vagy bármi, aztán az ágyra mutatott, hogy feküdjek le és nézzük az uh-ot. Hasi uh-ot csinált, először a kivetítőn láttuk a Babát, meghallgattuk a szívhangját, majd egy idő után nagy csend lett... néztem a doki arcát de láttam arckifejezéséből, hogy valami nem stimmel. A Párom megfogta a kezem, a doki kikapcsolta a kivetítőt és mondta, hogy nincsenek jó hírei.
Én nyugodtan visszakérdeztem, hogy ez mit jelent. És közölte, hogy a Babának ún. idegcsőzáródási rendellenesség kategóriájába tartozó betegsége van. Nem fejlődött és záródott rendesen az elülső agykoponya. Így gyakorlatilag sem az orrcsont, sem a szemek nem fejlődtek ki. Nincs esély a megszületésre. Ekkor már a könnyeim potyogtak, Ő megfogta a kezem és csak annyit tudott mondani, hogy sajnálja, nem kapcsolja vissza a monitort, de a vizsgálatot be kell fejeznie. S közben azt mondta, sajnos nagyon ritkán de előfordul, az Ő praxisában ez volt a 2. ilyen. De szerinte nem genetikai betegség, mert a hátsó koponyarész , a gerinc záródott, véleménye szerint folsavhiány okozta. Ezt a legközelebbi tervezett terhességénél teszttel ki lehet szűrni.
Kérdezte mennyivel előtt kezdtem el folsavat szedni. S mivel Picicsodát nem terveztük hivatalosan ezért nem szedtem a terhesség előtt.

Ő megcsinálta  a papírokat, kérdezte, hogy mikor szeretnénk a beavatkozást, már pénteken vagy hétfőn, ezt beszéljük meg nyugodtan megvárja. Nem szerettem volna húzni az időt így azt mondtuk minél előbb annál jobb. Felhívta az orvosom helyettesét a SOTE II-n, mert az orvosom nem volt Mo-on.  Ő mondta, hogy menjünk és vár máris.
Zokogva jöttem ki a rendelő ajtaján és még percekig álltunk összeölelkezve a kocsi ajtaja előtt mielőtt elindultunk.
A kórházba érvén, a doktornőt hívtam telefonon, de egy kis műtéthez hívták, így mondta hogy intézzem a papírokat a védőnővel és mire azzal végzek Ő is visszaér.  A papírok készen lettek,  a doktornőt nem láttuk sehol, így bekopogtunk az megadott ajtószámon. Egy idősebb uriember nézett ki, majd közölte hogy még nincs ott a doktornő. S aztán pár másodperc múlva kinyitotta az ajtót és behívott. Ő végzi az uh- vizsgálatot még egyszer 3 kollégájával egyetemben, hogy biztos-e a diagnózis.  4-en álltak körül és készítették az uh- felvételeket, minden irányból kb. 15 percen keresztül. De sajnos az Ő diagnózisuk is ugyanaz volt. Mivel a betegfelvételin hétfői műtéti időtőpontot kaptam a Párom rákérdezett odabent, hogy nem lehetne-e megcsinálni Pénteken, hogy ne húzzuk hétfőig. Egy idősebb orvos Ránézett a Doktornőre s közölte vele, hogy meg kell csinálni a műtétet holnap, ha a szükséges papírok megvannak. Szerencsére minden lelet Nálam volt, így nem volt akadálya a pénteki műtétnek. Hazaengedtek, s másnap reggel vártak fél 8-ra vissza.  Szinte semmit nem aludtam. Egyetlen kép járt a fejemben, mielőtt az orvos kikapcsolta az uh- képet, a Baba az arcához emelte a kezét mint aki integetett és elbúcsúzott. Ez az utolsó képem Róla.
Másnap reggel a betegfelvételin várni kellett, mire az osztályra kerültem már fél 9 is elmúlt. A doktornő jött rögtön, mondta hogy menjek Vele intézzük a papírokat, mert mindjárt Jön a Doktor Úr aki műteni fog és felhelyezi a tágítót. (attól nagyon féltem, mert olvastam rosszakat is Róla). A papírok kitöltése közben megérkezett a Doktor, nagy markáns idős, bajúszos, mély hangú doki volt. Közölte hogy Ő is megvizsgál menjek a függöny mögé.
Én mentem szót fogadtam, s már vizsgált is. A vizsgálat közben azt mondta, hogy itt baj van mert ez a Baba biztos , hogy nem 12. hetes. és azonnal kérte a méreteket. Megijedtem, mert ugye egy bizonyos méret és kor felett már altatásos terhességmegszakítást nem csinálnak. A doki csendben vizsgált, majd rákérdeztem, hogy akkor most lehet még altatásban. Azt mondta végső határ, de megcsinálja, felhelyezte a tágítót, melyből nem sokat éreztem, s a kórterembe küldött. Azt mondta dél körül jön. A kórterembe a párom nem jöhetett be, így időközönként Én baktattam ki hozzá a váróba. A tágítás időszaka nem fájt, szinte nem is éreztem. Egy órát feküdni kellett a többiben lehetett sétálni.
Majd valamivel negyed egy után jött a műtős, hogy mehetünk. S felsétáltunk a műtőbe, a folyosón leültetett mondta, hogy várjak. Már hallottam az orvos hangját, aki közölte e kollégákkal, hogy a másik két orvos mibe rángatta Bele egy 13. hetes magzat elvételébe...Dobogott a szívem, hogy majd mit élek át a műtőben, vajon meg lehet-e csinálni... majd benézett a folyosóra s azt mondta mindjárt mi jövünk. Jött is a műtős, bekísért, ott felfektettek az ágyra, lekötötték a kezem, lábam, beszúrták a branult, az altatós kérdezett még kettőt-hármat és másra már nem emlékszem.
A szobában ébredtem rettenetes fejfájással, és némi hányingerrel, melynek meglett az eredménye... a műtét után 1-2 órával fordulva az ágyon elöntött valami.. nagyon megijedtem hívtam a nővért azonnal, aki azt mondta ez normális, de menjünk ki a mosdóba, folyt belőlem mint a csapból. Fájdalmat nem éreztem. Egy idő után alább hagyott és jobb lett. A párom is bejöhetett egy kicsit és a Hugom is meglátogatott. Kaptam anti D injekciót és egy méhösszehúzó injekciót még. A doktor a Baba nagysága és a sok vér miatt nem engedett haza így az éjszakát a kórházban töltöttem. Persze egy percet sem aludva. A fejfájásom nem javult, így szombat reggel kénytelen voltam egy fájdalomcsillapítóval indítani. A doki jött reggel fél 8 körül megnézett és hazaengedett, hat hét múlva vár kontrollra vissza. Azt mondta Ő szeretne látni mivel Ő műtött.  Aztán megkaptam a zárójelentést és hazajöhettem.  Sírtam hazafelé, sírtam itthon.
Az agyam folyamatosan kattog, és próbálom mondogatni magamnak, hogy így volt a legjobb mindenki számára. A Baba nem tudott volna életben maradni, a Mi életünk is ráment volna. A doki azt mondta a következő terhességnek nem kell ilyennek lennie. Ki kell szűrni még egy-két genetikai dolgot, és figyelni tudatosan készülni kell.
Vigasztal az a tudat, hogy igenis képes vagyok teherbe esni természetes úton, csak kell még idő  a szervezetnek, és Nekem is hogy erre felkészüljek. De hogy mennyi ez az idő azt nem tudom megmondani. A "hivatalos szakirodalmak" 3-4-5 hónapot írnak. Majd meglátjuk. Most csak abban bízom, hogy nem lett maradandó károsodás odabenn, hogy nem záródott vissza a petevezeték. És hogy a Picicsoda a Nagypapival, Dédpapikkal jó helyen van odafent.