2015. február 23., hétfő

Hétvége margójára

Szombaton reggelről a kozmetikusnál kezdtem. Szükségem volt már egy kis feltöltődésre. Egy különleges kezelést alkalmazott, legalábbis Nekem új volt még. Vízporlasztással távolította el az arcomról az elhalt sejteket. Majd pakolások sorozata következett, és a nem annyira kellemes arctisztítás.
Több mint 3 órát csücsültem a székben, becsukott szemmel, nagyon klassz meditációs kellemes zenét hallgatva.
A kezelés végén nem is volt vészes az arcom állapota. A párom jött értem autóval, majd meghívott ebédelni, s a délután a szombatnak megfelelően folytatódott.
Vasárnap felkelve vívódtunk, mert a hét közepén már beszéltünk róla, hogy jó lenne egy kicsit kikapcsolódni. De végül döntöttünk, meglátogatjuk a Demjéni új termálfürdőt.
Csodaszép lett az új barlangfürdő, bár igaz hogy kicsit nehézkesen megy még egy-két dolog. De ha a pénztárnál kellő tájékoztatást adnának akkor nem lenne gond.
Szóval egész délután csak fürödtünk szaunáztunk, Én só-barlangoztam is. Ebédeltünk egy jót a fürdő éttermében, s teljesen kicserélve jöttünk haza.
Nagyon jót tett a kirándulás feltöltődtünk egy kicsit, s lendületet kaptunk az előttünk álló hetekhez, napokhoz.
Sőt annál is inkább mert talán végre a ciklusom 22. napján lesz pé, ahogy látom szervezetem változását. Soha nem volt még ilyen hogy ennyire elhúzódjon a leghosszabb várakozás is a ciklus 18. napján volt.
De hát nem tudom szervezetem működését megváltoztatni hát ez van.
Most a héten kérek majd időpontot emlő ultrahangra, hogy meglegyen. Majd ha megjön a ciklus 3. napján kell mennem egy új vérvételre. Addig meg ha sikerül a jövő héten meglátogatom a term. gyógyászomat is, és telnek a mindennapok tovább.
A héten lesz még két továbbképzés az Iskolában, nem várom de kötelező a részvétel.
S elkezdhettem a mellényem újrahorgolását is, mivel készen lett, de annyira szűkre vették a leírásban a 36/38-as méretet, hogy kezdhettem előlről egy nagyobb mérettel. De tavaszra készen lesz az biztos.

2015. február 21., szombat

A-tól Z-ig

Tegnap túlestem az endokrinológussal való találkozáson. Fantasztikus egy doktornő, ami nagyon tetszett benne, hogy megnézte az előzményemet, tudott a Babáról, arról hogy beszéltünk genetikussal.. röviden-tömören elmondtam a "történetünket", majd elkezdett kérdezgetni. Fél óra helyett egy óra 10 percet voltam bennt, Nála (így jól elcsúszott a rendelési idejével). Megnézte a két leletemet, de azt mondta kezdjük az elején.
Nem tudta igazán értelmezni a leletek különböző eredményeit, véleménye szerint, nincs baj vagy nagy baj Nálam. Ahhoz az inzulin értékhez pedig amit mértek, nem stimmelt  a cukor. Megnézte az évekkel ezelőtti leleteimet is, elmagyarázta miért adtak anno merckformint az mm-ben. Megnézte a műtéti leleteimet.
És ami meglepő volt, hogy megvizsgált, nézte a melleimet, hogy szőrösödik-e a hasam, a hátam, meghallgatott. stb...
Felírta az összes eddigi betegségemet, a családi kórképet, milyen vitaminokat szedek, (azt mondta utána néz az összetevőinek), nézte a leletekből a D-vitamin szintet..
S közben kérdezett tünetekről, fáj-e a fejem... alszom-e stb.. mint kiderült a pszichoszomatikus betegségeket is vizsgálja.
Összességében azt mondta hogy meg kell ismételnünk a vérvételt a ciklus 3. napján (mivel az előző elszállt eredmények is akkor születtek), kér friss rákszűrést, a mellemben levő göb miatt mell uh-ot vagy mammográfiát, friss tsh, inzulin, prolaktin leletet. a vérvételt ha kérheti ne abban a laboratóriumban csináltassam ha megoldható ott Pesten helyben Náluk.  Ha ezekkel megvagyok vissza kell mennem, és meglátjuk akkor mit mutatnak az eredmények.
Kellene sportolnom vmi dinamikus mozgást, jó lenne napi 2000 kalória bevitele (bár itt megjegyezte annyit nem fogok tudni enni ) hogy hátha híznék egy picit.
Sőt írnom kell neki mikor is vagyunk együtt a párommal, erre visszakérdeztem hogy tessék? S kérdezte mikor szoktunk együtt lenni, mondtam hogy szoktam hőt mérni, ovutesztelni és hát ahogy "írva vagyon" az ovu előtt vagy napján ajánlatos. S azt mondta lehet itt csúszunk el mert nem mindenkinél működik ez a dolog, mi van ha Nekünk ovu után kellene együtt lenni, látott már nem egy ilyen esetet. (ezeket meglepődtem).
Teljesen korrekt és normális volt, azt mondta azt látja rajtam, hogy rengeteg orvosnál jártam már, rengeteg leletem van.. de miért nem lát ezekben Engem. Szerintem megyek és keresem az okokat holott saját magamat nem látom,
Lehet hogy okokat keresek mint most is, hiszen a ciklus 20. napján járok és még utalása sincs a hőmnek arra hogy peteérésem van. A doki a ciklus 10, napján látott ugyan egy tüszőt aminek nagyobb volt a mérete mint a másik 3 nak, de akkor azt mondta az még nem domináns.
Nem lenne most ovum? De akkor mi lesz azzal a tüszővel? ugye nem lesz belőle ciszta? S nem rontódik el minden egycsapásra.
Szóval valahol értem, hogy mit akart tegnap mondani Nekem. mert már most is keresem az okokat a magyarázatokat.
Épp ezért ma délelőtt kozmetikushoz megyek szépülni, délután pedig fürdőbe megyünk ha minden igaz.

2015. február 20., péntek

Bizonytalan

 A hétvégét egy Barátnál töltöttük egy nagyszabású rendezvény miatt, Gyönyörű idő volt, fergeteges farsangi hangulat.
Felesége 23 hetes kismama, s sokként ért, hogy a másik pár akiket meghívott még, ott is jön a baba 13 hetes a Lány.  A párom  a srácot, az egyik legjobb barátjának tekinti/tekintette, mások mégis előbb tudták meg a hírt mint Mi.
A megérkezés estéje  másról sem szólt, csak a Kismamákról, hogy majd meglátjátok milyen lesz, majd ha sír... ( a vendéglátóknak van már egy 2 éves kisfiuk) ... Mi csak ültünk mosolyogtunk, de legbelül sírtam egész este.  Örülök a híreknek de...még nem lehetett volna tekintettel lenni arra, hogy Min mentünk keresztül... mindegy túléltem.
  A héten csináltattam egy konroll vérvételt,  hogy most is olyanok e az értékek ( tudom mondátk már hogy 6 héten belül még szakorvos sem ellenőriztet újra tsh-t) nézettem tsh-t, ft3, ft 4-et, prolakint....
Hát most láss csodát az értékeim "tökéletesek" igaz hogy az ft 4 talán lehetne picit több.. de a Tsh 2,1, a prolaktin is 247.. szóval hogy is van ez?
Egyik héten elszállnak az eredményeim a másikon meg szinte tökéletes minden? Biztos hogy jól mértek anno, nem cserélték össze a leletemet? Jó volt a kiértékelő gép beállítva?
Nem tudom remélem a doktornő ma délután valami okosat  mond.
Mert Én már nem tudom mi a helyes út.
A héten írtam még a Forgácsnak hogy ha ezek az értékek okés-ak az endo doki szerint, lehetne e márciusban mégis valami.
F. Doktor szinte azonnal válaszolt vissza, hogy Ő az inszem helyett inkább a Fet-et támogatná ha már úgyis van 3 lehetőségünk, az biztosabbnak tűnik. Az értékekről és kezdésről viszont nem írt csak ennyit.

Nem tudom, mert amikor sikerült spontán a kismamaság, olvastam annyi félét a lombikról is , előnyök-hátrányok.. beleavatkozunk a természetbe..  stb..

A párom hazajött tegnap este és kikértem a véleményét, hogy mit csináljunk, mert F. Doki ezt válaszolta vissza. Míg telefonon S. doki pedig nem is említette a Fet-t.
 Hát Ő szomorított el a legjobban, azt mondta, hogy úgy látja rajtam, csapongok ide-oda, és nem viszek véghez semmit. Döntsem már el, hogy az orvostudomány felé szeretnék fordulni, menni azon az úton, vagy a természetes, gyógyulási folyamatot folytatom és lesz ami lesz.
Nem ezt vártam Tőle, miért ne lehetne a kettőt kombinálni? Miért nem érti meg néha az Én döntéseimet, álláspontomat ezzel kapcsolatban.
Igen látom, hogy használ, javul, változik a szervezetem, de mennyi időt kéne még erre hagyni, és hagyni a francba az egészet. És élni az életemet.
Belegondolva 5,5 éve másról sem szól az életem hónapról hónapra, csak hőmérőzés, dokik, kezelések, jó-e az eredmény, mikor kell együtt lenni, most ne csináljam ezt-vagy azt mert mi van ha baba van.. ezt így nem lehet.
De ugyanakkor szeretnék már Babát. De ott vannak az orvostudomány lehetőségei, annyi Mindenkinek sikerül nap mint nap, és mi elmegyünk mellette. Fiatalabb már nem leszek, pláne hogy ebben a ciklusban ha a hőmet nézem 18 cn-en járok és nem volt még pé..  lépni kellene de mi felé?
Vagy ahogy jelenleg a szívem diktálja, várjak még egy ciklust, nézzessük meg akkor mit mutatnak az értékek, s ha jók lesznek vágjunk Bele áprilisban. Addig pedig még a természet is közrejátszhat. Hiszen ha most a jobb oldalon volt 4 tüsző, köv. ciklusban lehet a bal oldal?  Hát teljesen bizonytalan vagyok.

2015. február 14., szombat

Haditerv

A héten voltam a nőgyógyásznál látogatáson. Hát ahogy sejtettem az értékeim miatt nem dícsért meg. Nem tetszett Neki sem a cukor-inzulin combo, sem a magas tsh és főképp nem a prolaktin.
Ezért endokrinológus kolléga felkeresését javasolta.
Valamint megmondta őszintén, hogy az  Intézetnek nagyobb a sikerességi rátája az inszemek terén, ezért Ő azt javasolná térjünk vissza oda. Mert profik és valahogy a stimulálások és egyéb összehangolások jobban mennek Nekik.
Így lelombozva jöttem el Tőle, hogy egy újabb akadály megint amit orvosolni kell, és amit Én szerettem volna az biztos márciusban nem valósul meg, ha a fejem tetejére állok akkor sem.
Néztünk uh-ot is, méhnyhártya szép volt már, de domináns tüsző még nem volt, 4 db-ot látott a jobb oldali petefészekben, ahol egy volt kb 7mm-es nagyságú de azt mondta az még nem domináns.. a ciklus 10-11 cn-án.. a balban egyet sem... hogy a balban egyet sem láttunk talán jónak mondható mert így elvileg akkor egyik hónapban egyik, másik hónapbán másik petefészekben növögetnek a tüszők, (mivel dec.-ben az átjárhatóságin is a jobb oldalon volt a 20 mm-es).
Tegnap reggel ezért hívtam is az intézetet, hogy mit csináljak hova menjek első körben, S. doki hangja megnyugtató és nyugodt volt mint mindig. Azt mondta battyogjak el egy endokrinológushoz,  mert a tsh és a prolaktin magas tegyük rendbe a magasabb értékeket, aztán ciklus 3. napján jelentkezzem Náluk, elvileg nincs akadálya inszemnek.
Ezért kértem és kaptam időpontot péntekre a G, központ  belgyógyász-endokrinológusához, egy hölgy az.. szerettem volna a férfihez menni, aki nőgyógyász-endokrinológus de nem lehetett hozzá online- jelentkezni, a telefont a lányok meg nem vették fel, hogy megkérdezzem hogy akkor nem rendel? Mindegy így is jó, viszem a leleteket a Hölgynek, és a terv az hogy csináltatok még egy vérvételt addig, ahol megnézetem a tsh-t és mellé, ft 3, ft 4 szinteket és egy új prolaktint is. De már nem megyek kora reggel, szigorúan csak 8 után. Mert olvasva a szakirodalmakat kora reggeli órákban a legmagasabb az érték, befolyásolhatja gyógyszer, betegség.. étrend kiegészítők. Ezeket pedig az elmúlt hónapban szedtem szép szerivel.
A gyogyi amit a doktornő felírt és kénytelen voltam szedni a xorimax, befolyásolja a cukorszintet..tehát lehet azért olyan gyatra. (bár azt nem hiszem), szedtem méhpempőt, chlorella alga kapszulát amiben jód is van, gynex cseppet... nem volt épp stresszmentes az elmúlt időszak, össze, vissza étkezem néha tudom ez sem jó az ir-nek..hát majd meglátjuk.
Lehet nem lesz jobb most sem az értékem, de részletesebb lesz, és talán így több lelet többet mond, valamint remélem a Doktornő is kicsit megnyugtat majd, hogy 1-2 hónap és mehet az inszem.

De most hétvégén irány a pihenés.. aztán talán egy-két hét múlva egy wellness kikapcsolódás ami már nagyon Ránk fér.!!!

2015. február 9., hétfő

Picit jobb

A lelkiállapotom javult egy keveset. Ez köszönhető annak, hogy bár sokak szerint butaság, de megpróbáltam fogódzókat keresni és olyan lehetőségeket amik picit megnyugtatnak. Ezért írtam annak a vérvételi központnak fórumjára ahol a vért levették. Bár tudom az "csak" egy laborvezető aki válaszol ezen kérdésekre bizonyos témakörben, de azt mondta nem épp szokványos a cukor-inzulin kombóm de nincs inzulinrezisztenciám. A picit emelkedett amiláz pedig annyira minimális, hogy biztos nem nagy gubanc okozhatja. De legközelebb nézessek amiláz és lipáz szintet is amik együttesen mutathatnak hasnyálmirigy problémára utalandót.
A prolaktin már nem írt ennyire jó választ. Keressek fel endokrinológust hogy miért magas a prolaktin szintem, és bár a TSH tartományon belül van, ugye de érdemes további pajzsmirigy vizsgálatot is végzeni. (Azt is tudom, hogy a prolaktin az olvasottak alapján a ciklus 21. napi vérvétele ad kielégítőbb eredményt, és még ott lesz az is igazolásnak, hogy most tényleg ennyire magasak az értékek vagy ez csak egy ideiglenes állapot. Mindenesetre nézetek Tsh-t és progit újra. )
Bár ezekkel nem mondott újat, hiszen ezt többen is megerősítették a Lányok közül, hogy valami talán nem okés. Elkezdtem orvos után kutatni, mert úgy éreztem muszáj hogy Valaki választ adjon a magas értékekre, kerestem a Geniumban endokrinológust. Gondolkodtam, a párom azt mondta várjak nincs értelme addig doki után futkosni amíg a Nőgyógyász sem látta a leletemet, ezen az egy héten már nem múlik a dolog. Illetve hogy egy éve nem volt nézetve hormonszint, két éve pedig cukor és nem tudom mióta állnak fenn ezek az értékek.. És Valahol igazat adtam Neki, de mivel majd szét vetett a feszültség és muszáj volt Valakivel beszélnem aki talán kicsit megnyugtat. Felhívtam a " Jósnénimet" , akihez talpmasszázsra jártam, és aki sok mindent megérzett Velem/Velünk kapcsolatban. Mert úgy gondoltam, muszáj hogy beszéljek Vele és adjon tanácsot, kérek egy személyes találkozót. Bár személyes találkát nem beszéltünk meg egyenlőre, de  azt mondta merő egy adta feszültség vagyok telefonon keresztül is eléggé érzi. Folyamatosan csak a számok a statisztikák tükrében látom magam. Ez az eredmény most egy pillanatnyi állapotot jelez. De ez Nem Én vagyok, nekem a normál értékeim nem ilyenek.
Ne keresgéljek hirtelen felindulásból orvosokat, várjam meg mint mond Csütörtökön a Nőgyógyász és fogadjam el magam, fogadjam el a helyzetet olyannak amilyen. S lesz siker ha nem is márciusban de áprilisban biztosan, ezt programozzam magamnak.
Kicsit segített, most elfoglalom magam mindenfélével. Kész a horgolt mellényem hátsó része és az elejéből is egy darab, a héten szeretném befejezni. Lesz farsangi bálunk Pénteken ahol Én leszek a bemondó, szöveget kell írnom, és vmi csini rucit kerítenem. Szombaton utazunk Mohácsra a busójárásra ha minden igaz csak hétfőn jövünk haza ha ma a főnököm ad szabit hétfőre. Szerdán megy a párom vizsire ahova elkísérem, remélem legalább Neki jó értékei lesznek. Csütörtökön Én megyek szóval nem unatkozom majd a héten.
Hát remélem  okosabb leszek, és a nőgyógyászom mond valami biztatót.

2015. február 5., csütörtök

Lelkiállapot :(

Hát amennyire vártam a vérvétel, és nekibuzdulva mentem, hogy jó eredményeim lesznek és hurrá talán márciusban inszemezhetünk.
Most olyan rossz lelkiállapotba kerültem az eredmény miatt. Tegnap este megküldték mail-ben és azóta nem térek magamhoz.
A hormonjaimmal soha nem volt gondom. Erre a tegnapi eredmény:

TSH: 3,8 (0,4-4)
LH: 4,69 (2,12-10,89)
Fsh: 10,59 ( 3,85-8,78)
Ösztradiol: 168,7 (99,1-447,9)
Progeszteron: 1,1  (0,98-4,83)
prolaktin: 677,7 (70,8-566,5)

ezektől az értékektől elborzadtam. Mi a fene folyik a szervezetemben? A TSH-m novemberben 1,9-et mutatott. 3 fölé sose ment. És a prolaktin, az is 286 volt legutóbb!!! Olvastam hogy a prolaktint reggel 8-10 között kellene levetetni, Nekem 7:15-kor vették a vért, nem tudom van-e köze hozzá. Mostanság az elmúlt 2 hónapban úgy ébredek hogy tiszta víz vagyok, izzadok, vajon ennek köze lehet hozzá?? Soha ilyen nem fordult elő azelőtt.

És  a másik hidegzuhany az a cukor:

Glukóz 0: 5,5 ez teljesen normális érték
Glukóz 60: 2,4
Glukóz 120: 2,6   A 120 perces értéknek vissza kellene mennie a 0 perces érték köré!!

Inzulin 0: 4,8
Inzulin 60: 19,8
Inzulin 120: 9,8

Talán az inzulin értékek rendben lennének de a cukor borzasztó!! És van egy amiláz nevű faktor amit néztek még az is 81 lett a határa 80, ez vmi hasnyálmiriggyulladásért felel. Totál padlóra kerültem.

Nagyon elkeseredtem, így szerintem egy márciusi inszem nem fog beleférni. Mi a fenét csináljak még magammal? Hová menjek még?
Magam alá kerültem, hogy egy újabb akadály amire nem számítottam, és ami talán tolja az időt!

2015. február 2., hétfő

Kérdések tömkelege

Hát a mai nap állása szerint a január nem a Mi hónapunk volt. Ezért azon nyomban kértem is időpontot a dokimhoz, hogy megbeszéljük a továbbiakat.
Sok-sok kérdés kavarog a fejemben.
Én kis naív azzal ringatom magam, hogy akár a március eleji ciklusban belevághatunk. Közben pedig, kinyomtattam a Genium tájékoztatóját az inszeminációról, ahol felsorol bizonyos feltételeket.

  • Bizonyítottan átjárható petevezeték(ek) vizsgálatokkal: Ez pipa 
  • Bizonyított tüszőérés (hát szerintem ez is pipa) mivel az utóbbi két uh-on pont érett petesejteket láttak
  • Megfelelő spermalelet: Ezen magán úton napok alatt meg lehet bizonyosodni de anno szuperek voltunk
  • Mindkét félnél elvégzett STD vizsgálatok ez is kivitelezhető gyorsan ha nem tb-s úton hát magánlaborban.
  • Hormonális kivizsgálás: NA itt jön a Bibi, mivel szerintem ebben a ciklusban erről Én már lecsúszom, ha kéri a doki. Márpedig ha elő van írva miért ne kérné. A 3. napi és 21. napi vv-t kér arról Én már lecsúszom, mivel a konzi időpontjában már 11- 12. cn-en leszek. 

Szóval nem tudom van-e esély márciusi ciklusra, vagyis meglesznek-e a  megfelelő vizsgálatok és feltételek hozzá.
Jaj nem tudom. Örülnék ha ilyen "gyorsan" fel lehetne pörgetni az eseményeket.
Persze a szülinapi hónapom sincs már messze (április) de még az távolinak tűnik.